Több mint félmilliárd forint gyűlt össze a közmédia kampányában, gyermekhospice házhoz kerül az összeg
„Az idei év is bebizonyította, hogy az embereket a gyermekek sorsa érdekli igazán” – jelentette ki Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.
„Az idei év is bebizonyította, hogy az embereket a gyermekek sorsa érdekli igazán” – jelentette ki Papp Dániel, az MTVA vezérigazgatója.
A közmédia klasszikus zenei tehetségkutató műsora idén kiemelt figyelmet fordít a külhoni magyarokra, akik számára külön helyszíni válogatókat is szerveznek. A jelentkezés elkezdődött, idén a magyarok mellett Ausztria, Montenegró, Szerbia és Szlovénia fiataljai versengenek majd egymással a fődíjért és az abszolút győztes díjáért.
A közmédia idei Jónak lenni jó! kampánya a Baptista Szeretetszolgálat által működtetett törökbálinti Tábitha Gyermekhospice Házat és egy új hospice-központ építését támogatja. A 1355-ös adományvonal hívásával bárki segíthet: egy-egy hívás vagy SMS 300 forintos támogatást jelent. A Fővárosi Nagycirkusz szintén az ügy mellé állt.
A stáb egy olyan állítást cáfol, ami nem is létezett.
A férfi válaszok helyett hazaárulónak titulálta Császár Attilát.
A filmben két jelenet is szorosan kapcsolódik az 1956-os forradalmi eseményekhez.
A Tisza Párt elnökét ezúttal Bohár Dániel szembesítette a valósággal.
Ráadásul a Tisza-vezér a demonstráción egyenesen milliók nevében petíciózott.
Ez olyan egyszerű, mint az egyszeregy: hiába vagy harsányabb és gátlástalanabb, ha nem tudsz többet az óbaloldalnál, akkor nem is leszel több annál. Nagy Ervin írása.
Sorra szólalnak meg a zsidóság képviselői Magyar Péter szombati botrányos kijelentése kapcsán.
„A múlt század, sőt a történelem egyik legnagyobb tragédiája soha semmilyen körülmények között és semmilyen térfélen nem állítható önös politikai érdekek szolgálatába ” – fogalmazott Szalai Kálmán, a Tett és Védelem Alapítvány titkára.
A náci Németország vezetőjét idézte a Tisza Párt elnöke a szombati tüntetésen.
Az MTVA pártokra lebontva részletezte az M1 Ma reggel és a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorai esetében a meghívásokat.
A várakozásokkal ellentétben csupán néhány ezer ember vett részt a demonstráción.
Tényleg így kell betolni a teljes ellenzéki szavazóközönséget egy NER-lakáj segge alá. És mindezt egy néhány ezres tünti miatt.
A humorista nem először véli a demokrácia letéteményesét felfedezni az ellenzék soraiban.
A politikust ahogy eddig, úgy továbbra is várják a műsoraikba.
Nagy tömeg nem volt, a Kunigunda útján a gyülekezés vége nem érte el a Szőlőkert utcai kereszteződést, így jobb híján a humoristaként bemutatott Nagy Bandó András és Bruti próbálta megcsinálni a hangulatot Magyar Péter előtt.
Erőszakos fellépésre készülnek az aktivisták.
A Tisza Párt vezetője nemrég bevallotta, hogy párttársaira nyilatkozatadási szabályok vonatkoznak.